Mi is a személyiségzavar?

A személyiségzavarok a felnőtt lakosság mintegy 10-20%-át is érintő pszichiátriai zavarok, melyek bizonyos változatainak előfordulási gyakorisága az utóbbi évek tapasztalatai szerint jelentősen nőtt. Nem egységes kórképről van szó, hanem tüneteiben, lefolyásában is sokféle és sokszínű zavarokról, melyeket mégis jogosan helyeznek egy csoportba.  Közös ugyanis bennük, hogy a tünetek hosszan tartóak (gyermek, esetleg serdülőkortól akár élethosszig) és a legtöbb élethelyzetben tapasztalhatók, emiatt jelentősen rontják az egyén alkalmazkodási képességeit, tanulási, munka és szociális kapacitását, valamint legtöbbször ellehetetlenítik, konfliktuózussá teszik személyközi kapcsolataikat.

A legfeltűnőbb jelek a viselkedés markáns eltérései az adott szociokulturális környezetben elfogadottól, melyek miatt ezek a személyek kifejezetten terhére lehetnek, bosszanthatják környezetüket nehezen viselhető szokásaikkal, másokat figyelembe nem vevő, gyakran egocentrikus, empátia nélküli attitűdjükkel. Kiválóan fejlett képességük van arra, hogy a személyes bevonódás, majd a tehetetlenség dühös érzését váltsák ki a nekik segíteni szándékozókban és ezzel azok „idegeire mennek”.
Emiatt megítélő-elítélő vélemény alakult ki erről a betegcsoportról. A „pszichopátia” kifejezést máig a normákat be nem tartó, másokat kihasználó, haszontalan és gyakran antiszociális egyének jelölésére használják. Korábban a személyiségzavarokat általában ezzel azonosították, mára megközelítésük árnyaltabb.

A személyiségzavarban szenvedő egyének legtöbbször nincsenek tudatában annak, hogy konfliktusaikat ők teremtik rosszul alkalmazkodó, rigid viszonyulásaikkal és sokszor ők maguk is szenvednek ezek következményeitől. Saját szerepüket mégsem képesek felismerni, de ez nem értelmi hiányosságukból ered, hanem bizonyos nem tudatos védekezési mechanizmusokból.  

A személyiségzavarok nagy részében az egyén tüneteit – főleg viselkedési jellegzetességeit - nem éli meg panaszként, azokat saját magához tartozónak érzi, környezetét okolja bajai miatt, őket akarja megváltoztatni, míg a környezetében élők szenvednek tőle. Ez alól kivételt jelentenek a szorongó típusúak közül a dependensek és elkerülők, akik maguk is kínlódnak tüneteik miatt.

Mi okozza a személyiségzavarokat?

Pontos eredetük és kialakulásuk menete nem ismert. Kialakulásukban több faktor együttes jelenléte és kölcsönhatása játszik szerepet. Nem valamely életeseményre, más betegségre adott reakció eredményei, hanem bonyolult, többtényezős meghatározottságúak: genetikai, biokémia, pszichofizikai és pszichoszociális tényezők mind szerepet játszanak kifejlődésükben. A legújabb kutatások szerint azonban e tényezők különböző mértékben játszanak szerepet a személyiségzavarok különféle típusainak kialakulásában.

A szerotonin rendszer rendellenességei például magyarázhatják a viselkedésbeli anomáliákat, impulzivitást, az impulzusok kontrollálásának elégtelenségét a határeseti és az antiszociális zavar esetében. A mélylélektani elméletek különös jelentőséget tulajdonítanak a korai anya-gyermek kapcsolat milyenségének.  A kognitív elméletek a hibásan megtanult sémákat teszik felelőssé.

A személyiségzavarok típusai

A. CSOPORT (különcök, furcsák, kiegyensúlyozatlanok és visszahúzódók)

Paranoid személyiségzavar
Fő jellemzője a másokkal szembeni átható, kiterjedt és mély bizalmatlanság, gyanakvás. Mindenben és mindenkiben veszélyt, ellenségességet szimatolnak. Gyanakvásaiknak reális alapja nincs és a személy mindennapi életét alapvetően meghatározza az említett indokolatlan bizalmatlan, mindenben  rosszindulatot feltételező viszonyulás. Túlzottan óvatos személyek, akik legtöbbször feszültek és fokozott éberséggel figyelik a környezetükben élőket. Mindig támadás, becsapás vagy árulás titkos jeleit keresik és gyakran jelentéktelen, lényegtelen eseményeket alaptalanul felnagyítanak, azokat bizonyítéknak tekintik arra, hogy mások ártani akarnak nekik, kihasználják, esetleg becsapják őket. Sérelmeiket nem felejtik és nem bocsátják meg. Legtöbbször visszafogottan feszültek, távolságtartók, zárkózottak és ellenségesek, de nem ritkán nyíltan ellenségesek és támadóak.
Viselkedésük és viszonyulásuk miatt többnyire másoktól elszigetelődnek és munkatársaikkal is képtelenek együttműködni.

Szkizoid személyiségzavar
Ezeket az egyéneket leginkább a másokkal való kapcsolatteremtésre és kapcsolattartásra való képesség súlyos hiányossága jellemzi. Hűvösek, távolságtartók, zárkózottak és úgy tűnik, nem is igénylik a bensőségesebb viszonyt. Érzelmi kifejezéseik, reakcióik szegényesek Legtöbbször magányosak, elszigeteltek, szociális kapcsolataik minimálisra redukáltak. Családtagjaikkal való kapcsolatuk is meglehetősen rideg, érzelmeket nélkülöző. Nem érzik magukat közel senkihez. Ritkán találhatók közöttük házasok és szexuális érdeklődésük is csekély. Ha dolgoznak, többnyire egyedül végezhető munkát választanak, a jó értelmi kapacitásúak gyakran intellektuális jellegűt. Gyakran azonban nincs is bennük ambíció munkavégzésre, magányos játékokkal, esetleg fantáziálással töltik el az idejüket. Kevés olyan tevékenységük van, amiben örömüket lelnék, ha egyáltalán előfordul ilyen.

Szkizotípiás személyiségzavar
A szkizotípiás személyek különös, furcsa, kiegyensúlyozatlan viselkedésűek, akik szociálisan ügyetlenek, szorongóak. Előfordul, hogy magukban beszélnek, értelmetlen mozdulatokat, gesztusokat tesznek, sajátosan öltöznek. Felfogásbeli és értelmezési torzulások is jellemzőek rájuk. Gyakran észlelnek testi érzékcsalódásokat, szokatlan képességeket tulajdonítanak maguknak, mint pl. telepatikus, jövőbelátó képességeket. Beszédük sajátos, körülményes, olykor képletes és nehezen követhető.  Hangulatuk inadekvát, érzelmi életük beszűkült, a helyzethez nem illő. Időnként érthetetlenül nevetgélnek, mikor komoly dolgokról esik szó. Különösségük az adott társadalmi, kulturális közeg elvárásától távol áll, bizarrnak mondható. Társas helyzetekben ügyetlenek, gyakran elszigetelődnek vagy háttérbe szorulnak. Társkapcsolati igényük minimális, nem szenvednek az izolációtól, sőt szívesen maradnak távol a társaságtól. Ennek hátterében fokozott szociális szorongásuk, paranoiditásra való hajlamuk áll.

B. CSOPORT (dramatikusok, túlzottan emocionálisak és szeszélyesek)

Antiszociális személyiségzavar
Ezt a személyiségzavart a mások jogainak figyelmen kívül hagyása, az ismétlődő törvényellenes cselekedetek, felelőtlen, impulzív magatartás jellemzi. Lényegi elemei, hogy a pszichopátiás személy nem szorong (szenved), nem tanul a tapasztalatokból és nem szeret. Ezek a társadalmilag felelőtlen, másokat bűntudat nélkül kihasználó, csak saját hasznukat szem előtt tartó egyének gyakran követnek el bűncselekményeket. Kudarctűrő kapacitásuk csekély és frusztrációra impulzivitással reagálnak. Empátiás érzékük is hiányzik, mások érzéseit totálisan figyelmen kívül hagyják. Stabil, bensőséges kapcsolatok kialakítására képtelenek és általában kudarcot vallanak a felelősséget, megbízhatóságot igénylő szerepeknek való megfelelésben. Munkahelyzetekben sem képesek helytállni, részben együttműködési hiányosságaik, részben megbízhatatlanságuk miatt. Ezek miatt gyakran váltogatják munkahelyeiket és társaikat.
Egyesek kiváló kapcsolatteremtő képességűek, megnyerőek, ügyesen, meggyőzően kommunikálnak, képesek megszédíteni, majd kihasználni másokat. Közülük kerülnek ki a sikeres szélhámosok, csalók. Megint mások inkább szadisztikus aktusokban lelik örömüket, ők gyakran válnak erőszakos bűncselekmények elkövetőivé. Áldozataikkal szemben a legcsekélyebb megbánást, lelkifurdalást sem érzik. Általában jellemző ezekre a személyekre a pszichoaktív szerek abúzusának nagyobb gyakorisága (75% Dinwiddie és mtsai 1992). Magasabb arányú közöttük az öngyilkosság (5%) és a baleseti halál is.

Határeseti (borderline) személyiségzavar
A személyiségzavarok leggyakoribb változata (12-15%), mely az átlag populáció 2-3%-ában fordul elő. Fő jellemzői a szélsőséges és labilis érzelmi és hangulati élet, az ismétlődő önsértő magatartás olykor suicid kísérletekkel. Az öndestruktivitás része lehet az alkohol és egyéb pszichoaktív szerek abúzusa, a nem biztonságos, partnert váltogató szexuális magatartás, az impulzív violens cselekedetek, felelőtlen, balesetveszélyes közlekedés, stb. Megjelenésében alapvető a valós vagy vélt elhagyatástól, magára-maradástól, szeparációtól való intenzív félelem, melynek elkerülésére hibás viselkedési minták lépnek működésbe, mint pl. önsértő, agresszív magatartás, pszichoaktív szerek használata, promiszkuitás, provokatív manipulációk, fontos személyek leértékelése, vádlások és önvádlások. Nem gyakran átmeneti pszichotikus epizódok is előfordulhatnak főként paranoid élményvilággal. A pszichotikus állapotok nem típusosak, rövid lefolyásúak, valamely életeseményt (frusztráció, trauma, szeparáció) követően jelentkeznek.Érzelmeikben szélsőségesek, felhangolt, hiperaktív állapotok válthatnak át hirtelen mély elkeseredésbe, szomorúságba, életuntságba. Ezek a gyors váltások többnyire az említett frusztrációk, csalódások következményeként történnek, sokszor azonban nem azonosítható nyilvánvaló okuk. Hangulatukat általában a krónikus elégedetlenség, rossz közérzet és üresség hatja át. Jellemző érzelmük a düh, mely legtöbbször nyersen, pusztítóan jelentkezik, máskor azonban keserűség, gunyorosság, követelőző magatartás formájában. Értelmi kapacitásuk gyakran magas intellektuális teljesítményre teszi alkalmassá ezeket az egyéneket. Strukturálatlan viszonyok között azonban könnyen tájékozatlanná, zavarttá válnak, mivel átmenetileg elveszítik valóság-érzékelő és -értékelő képességüket. Külső segítséggel (pl. visszajelzés egy megbízható személytől) vagy a helyzet strukturálásával realitás-kontrolljuk azonnal visszatér. Kreativitásuk és intellektuális teljesítményeik ellenére a borderline személyek legfőbb szerepeikben nem képesek folyamatosan és magas szinten teljesíteni, legtöbbször a gyors váltások, menekülési epizódok és kudarcok következtében. Szociális funkcióikat is a labilis kapcsolódások és szélsőséges viszonyulások jellemzik. Mély, szeretetteljes kötődésre minden sóvárgásuk ellenére képtelenek.

Hisztrionikus személyiségzavar
A kifejezés maga színpadiast, színészit jelent, amit könnyű összekeverni a hisztériással, ami viszont a hiszteros (görögül anyaméh) szóból származik. Ez utóbbi vándorlásait tartották felelősnek orvos elődeink a hisztériás tünetegyüttes létrejöttéért.Súlyos testi, idegrendszeri tünetekkel jelenik meg, mindemellett a szöveti eltérés hiányával jellemezhető, melyek mellett a viselkedés sajátossága a teatralitás, a felszínesség, a csábítóan kacér, de kielégíthetetlen magatartás, az állandó és átható igény a mások figyelmére, a központban levésre. A személyiségzavar megjelenésében központi helyen áll a központba kerülés intenzív és mindent átható igénye. Az ilyen egyének számára elviselhetetlen, ha nem érzik magukat mások figyelmének homlokterében. Ezen figyelem megszerzését inadekvát magatartással, a helyzethez nem illő, szexuálisan csábító viselkedéssel próbálják elérni. Gyakran keresik az orvosi segítséget mindenféle panaszokkal. Túlzott jelentőséget tulajdonítanak az attraktivitásnak, a szexuális vonzerőnek, melyet külső megjelenésükkel és felszínes manőverekkel próbálnak elérni. Ugyanakkor képtelenek valódi, mély érzések átélésére, akárcsak a szexuális kielégülésre. Ezen kapcsolataikat mégis romantikusnak és a valósnál gazdagabbnak, bensőségesebbnek élik meg és fejezik ki. Megnyilvánulásaik, érzelmi kifejezéseik eltúlzottak, dagályosak, híján vannak a valódi átélésnek és a realitás sokrétű feldolgozásának. Beszédük hatásvadász és felszínes a részletek elkerülő. Ugyanakkor könnyen befolyásolhatók, fellelkesíthetők vagy eltéríthetők. Ezek a személyek gyakorta panaszkodnak depresszióra és különböző, szervi eltérés nélküli testi bajokra. Ezen testi panaszok gyakran súlyosak, a hozzá való viszonyulásukban azonban sokszor jellemző a túlzás, máskor pedig az inadekvát közömbösség.

Nárcisztikus személyiségzavar
Az elnevezés Narcisszusz görög mitológiai alakra utal, akit azzal sújtottak az istenek, hogy meglátva önmagát egy tó vizében, önmaga iránt lobbanjon szerelemre és végül belepusztuljon e képtelen szerelembe. A nárcisztikus személy típusos esetben könnyen felismerhető határtalan önelégültségéről, saját különlegességének, fontosságának hangsúlyozásáról, az indokolatlanul különleges elbánást igénylő követelő viselkedéséről. Ezek a személyek másokat kapcsolataikban kihasználnak, saját önimádó céljaik elérésére tárgyként használnak és eszükbe sem jut, hogy együtt érezzenek a másikkal, empatikus képességük hiányzik. Sokszor öntelten, gőgösen, arrogánsan viselkednek, hangsúlyozva, hogy számukra a legmagasabb szintű kapcsolatok és a legjobb minőségű bánásmód jár. A csodálatért, amit elvárnak, nem kívánnak tenni semmit, azt vélt felsőbbrendűségükért igénylik. Olyan helyzetekben, ahol elutasítást tapasztalnak, ahol konfrontálódnak igényeik megalapozatlanságával intenzív indulatokkal reagálnak. Legtöbbször sértettséget és erős haragot élnek át, ha akár a legenyhébb kritika, elutasítás vagy akár csak mellőzés éri őket. Ilyenkor dühödten, a másikat leértékelően válaszolnak. Máskor sértetten visszahúzódnak és súlyos depresszióba esnek. Az ilyen nárcisztikus sérülések után új kapcsolatok, helyzetek keresésével képesek önbecsülésüket helyreállítani, mely kapcsolatok odáig szolgálnak, amíg biztosítják az igényelt csodálatot, vagy legalább ennek illúzióját.

C. CSOPORT (szorongók, félősek)

Elkerülő személyiségzavar
Ezek az emberek szélsőséges és átható szorongást, feszélyezettséget élnek át társas helyzetekben. Bár kifejezetten vágynak az emberi kapcsolatokra, mégis elkerülik azokat, mivel azt élik át, hogy nevetségessé, gúny és elutasítás tárgyává, esetleg megalázottá válnak társas kapcsolataikban. Önértékelésük alacsony és túlzottan érzékenyek az elutasításra, kritikára. Félénkek, szégyenlősek és túlzottan foglalkoztatja őket a negatív megítélésük lehetősége. Emiatt nem csupán a kapcsolatokat kerülik el, hanem minden új kezdeményezést is, félve a kudarctól.

Dependens személyiségzavar
Ezen személyek mértéktelenül félnek a magukra maradástól, az elkülönüléstől és a döntéshelyzetektől. Ebbéli félelmükben inkább alárendelik magukat mások (főként domináns személyek) akaratának, rájuk hagyják a döntéseket az őket érintő kérdésekben is. Úgy érzik, hogy ők képtelenek gondoskodni magukról, gyengék és kételkednek ítélőképességükben. Gondolkodásukat nagyrészt elfoglalják a magukramaradásról szóló fantáziák és félelmek. Önértékelésük alacsony szintű, ezért elkerülik a felelősségvállalást illetve döntéseket igénylő helyzeteket, szerepeket. Fokozottan kapaszkodnak azokra, akiktől függenek. Bármit megtesznek, hogy gondoskodást kapjanak, akár saját egyéb érdekeiket is háttérbe szorítva. A számukra fontos személynek mindenben alárendelődnek, képtelenek ellentmondani, mert félnek, hogy elveszítik a másik támogatását. Ez az önállótlan, önalávető, önnön érdekeiket figyelmen kívül hagyó, passzívan csüngő viszonyulás jelentős kényelmetlenséget okoz a környezetüknek, különösen családtagjaiknak, társaiknak. Elveszítve a számukra oly fontos domináns személyt, akitől függenek, reménytelenséget, félelmet és kétségbeesést élnek át. Legtöbbször gyorsan keresnek egy másik személyt, akire támaszkodhatnak.

Rögeszmés-kényszeres (obszesszív-kompulzív vagy anankasztikus) személyiségzavar
Megjelenésében alapvető jelentőségű az extrém mértékű rendszeretet, a tisztaság-mánia, a túlfokozott lelkiismeretesség, a takarékosság, illetve fösvénység és a rigiditás, makacsság. Ezek a személyek az egyébként hasznos tulajdonságokat olyan mértékben mutatják, melyek már akadályozzák őket a hatékony funkcionálásban. Takarékosságuk pl. olyan mértékű, hogy képtelenek megválni tárgyaktól, mert „valamikor még jó lesz valamire”. Ezért gyűjtögetnek és a felhalmozódott dolgok már akadályozzák szabad mozgásukat. Rendszeretetük pedantériává fejlődhet, mely fokozott szimmetriaigénnyel jár és a tárgyak, gondolatok szisztematikus elrendezését követeli meg. Ez már mások számára is elviselhetetlenné tud válni. Munkájukban állhatatosak. Perfekcionizmusuk kompromisszummentes, azaz csak a tökéletes munkát hajlandók elfogadni. Emiatt gyakran képtelenek befejezni egy munkát, mert mindig találnak rajta javíthatót. Ezek az emberek sokszor utolsónak mennek el munkahelyükről és gyakran hétvégeken is dolgoznak, mégis nagyon alacsony produktivitásúak, mivel a képtelenek apróbb tökéletlenségeken túljutni és egy feladatot befejezni. Nem tudnak másoknak átadni sem feladatokat, mert csak az a jó, amit ők csináltak meg, csak abban bíznak, hacsak a másik nem rendeli alá magát az ő akaratuknak. Döntéseikben végtelenségig hezitálók, bizonytalanok. Mindig eszükbe jut egy másik szempont és lehetőség, ami esetleg jobb volna. Ezért sokszor egyszerű kérdésekben is döntésképtelenek. Mindez lényeglátási képességük gyengeségére utal, minden stimulus egyforma jelentőségűnek ítéltetik. Részleteken rágódnak, miközben elvesztik a feladat értelmét. Jellemző rájuk a halogatás. Képtelenek lazítani, mert mindig valami feladat forog a fejükben, illetve bűntudatot éreznek, ha nem foglalják el hasznosan minden percüket. Ezek a személyek még az illemhelyen is olvasnak, hogy ne teljen feleslegesen az idő. Ha nincs tennivalójuk, szorongás fogja el őket. Érzelmeikben hidegek, kapcsolataikban ridegek, távolságtartók. Racionalizálók, intellektualizálásra hajlamosak. Az intimitásból származó örömet nem ismerik, szexualitásukban gátoltak. Képtelenek megbízni másban, vagy rábízni magukat másra, a kontrollt mindig a kezükben kell tartaniuk, különben kiszolgáltatottnak érzik magukat. Ha korlátozva vagy mások kontrollja alatt érzik magukat a végtelenségig dacossá tudnak válni és semmiképpen sem engednek, akár saját érdekeiket is feláldozzák. Morális kérdésekben hajlíthatatlanok, kíméletlenül szigorúak. Biztonságigényük fokozott és a biztonságot a benntartás, felhalmozás, az ismert helyzetek adják számukra. Az újdonságokat, ismeretlen helyzeteket bizonytalannak, veszélyforrásnak élik meg, ami miatt feszültté, ingerültté válnak. Fő érzelmi megnyilvánulásuk a düh és a szégyen. Időnként látszólag lényegtelen apróságok miatt pusztító düh fogja el őket. Saját belső elfogadhatatlan fantáziáik, gondolataik miatt pedig intenzív szégyent élnek át.