Megpróbálom még egyszer,
Mesélek magamról,
De rosszul hallanak,
Nem figyelnek ide.
Beszélnek, beszélnek,
Párkapcsolatokról,

A betegségekről,
Dolgokról,
Amiket már nem tudnak megtenni,
Egy sokkal fiatalabb ismerős életéről,
Szépségről, fiatalságról, együttlétről,
Politikáról,
A megkülönböztetésről.
Ők aztán biztosan nem rasszisták.
Időjárásról
………………..

A sötétről, amitől rettegnek. A sötét,
amit nem láthatnak.
Erőszakosan akarnak mindent,
Ami nem lehet az övék:
Nők, bor, alkohol,
Drogok és cigaretta,
Mindent, amit megesznek.
Csak zabálják a falatokat rágatlanul,
Öntudatlanul, csak megszokásból.
És külön-külön.
………………….

Tudom, lenézik, nem felel meg nekik,
ahogy én élek.
Egyszerűen tudomást sem vesznek arról,
aki vagyok, nehogy közük legyen hozzám.
De aztán jönnek a sablonkérdések
Évek óta ugyanazzal a hangsúllyal és
szavakkal:
Hogy vagy mostanában, minden rendben?
Hogy megy a suli, van már barátod?
Jó lenne már találkozni. Mikor érsz rá?
De nem várják meg a válaszokat.
Szó nélkül elmennek,
Öntudatlanul, csak megszokásból
És külön, külön.
……………………….

Ebéd után mindenki hideg mosollyal
Jelzi, végeztünk, mehetünk haza.
Kint sötét van és hideg.
A szél könnyesre fújja a szemünk.
A férfiak megrázzák egymás kezét,
Futólag arcon csókoljuk egymást.
Jó volt látni titeket, hallom az erőtlen
szavakat.
Látom őket gyalogolni
Merev lábakkal a jeges járdán
Egyik láb a másik után,
Míg mindenki el nem éri az autóját,
És be nem ül a saját helyére
Apró, félénk mozdulatokkal,
Öntudatlanul
Csak megszokásból
És külön….külön.