Csak semmi pánik…

A minap épp a számítógépen kalapáltam valamit, amikor cseng a mobiltelefonom. Felveszem, bemutatkozom, egy határozott,

 fiatalos férfihang szól bele és röviden elmondja, hogy kardiológus kolléganőm javasolta neki, hogy keressen meg engem. Kolléganőmet vérnyomás problémával kereste fel. Elmondja, hogy vérnyomását beállították, de panaszai alapján kolléganőmben felébredt a gyanú, hogy pánikbetegsége van. Később a rendelőmben részletesen elmondja, hogy körülbelül két éve volt az első rosszulléte. Váratlanul fulladni kezdett, kapkodta levegőt, erősen és gyorsan vert a szíve, a testét melegség öntötte el, majd erős halálfélelme lett és pár perc után nagyon elgyengült. Azóta már sok hasonló rosszullétet átélt, ezek alkalmával néha szédült, remegett vagy verejtékezett is. Az utóbbi hetekben már heti két-három alkalommal is volt rohama. Úgy fél-egy éve egyre kevésbé bírja a tömeget, zsúfolt helyeket. Legutóbb a Puskás Ferenc Stadionban, a Levszki Szófia-Debrecen labdarúgó mérkőzésen lett rosszul, s így a második félidőt már nem is tudta megnézni. Rosszullétei a legváratlanabb időpontokban, változó helyeken fordultak elő. Korábban semmilyen körülményhez nem tudta azokat kötni.

Ez a kis történet elég jól bemutatja a pánikbetegség néhány fontos tünetét, fejlődését és „karrier”-jét. A fiatalembernél előforduló szívpanaszok a pánikrohamokban nagyon gyakoriak. Ezek kapcsán nem csoda, hogy a betegnek, ha nem is az első, de a második gondolata az, hogy „te jó ég, biztos szívinfarktusom van”. Nem meglepő hát, hogy jön a halálfélelem. De a hasonlóan gyakori fulladásérzés is könnyen vezet ilyen félelmekhez. Sajnos ezek a félelemteli gondolatok tovább fokozzák a beteg szorongását és testi panaszait. Így aztán egy „ördögi kör” alakul ki, amiben a testi panaszok fokozzák a szorongást, a szorongás pedig tovább erősíti a testi tüneteket. Végül a pánikrohamban a betegek elementáris rosszullétet élhetnek át. Testi panaszaik között persze más tünetek is előfordulhatnak. Egyesek beszámolnak például hányingerről vagy egyéb hasi panaszokról. Mások a legkülönbözőbb testtájakon jelentkező zsibbadásokat, bizsergéseket említenek. Egyeseknél nem hőhullámok jelentkeznek, mint a fiatal embernél, hanem a hideg rázza őket. Sokaknál a halálfélelem helyett más hasonló, ugyancsak az önmagunk feletti kontroll elvesztéséhez kapcsolódó félelmek jelennek meg, ilyen lehet például az elájulástól való félelem, másoknál pedig a megőrüléstől való félelem. Összefoglalva tehát a pánikroham tüneteit két nagy csoportra oszthatjuk. Az egyik csoportot a rettenetesen változatos testi panaszok alkotják, melyek miatt a beteg általában sok vizsgálaton esik át, mielőtt azok negatív eredményeivel eljut a pszichiáterhez. A tünetek másik fő csoportját az általában igen intenzív félelmek adják. A pánikroham azonban még nem pánikbetegség. Orvosilag csak akkor beszélünk pánikbetegségről, ha a rohamok gyakorivá válnak és a betegek már a rohamok közötti időszakokban is valamilyen intenzitású szorongást élnek át, amelynek lényege a roham újbóli bekövetkezésétől való félelem. Mindezekhez a tünetekhez pánikbetegeknél gyakran társul idézett betegünknél tömegiszonyként megjelenő félelem. Másoknál liftben, metrón vagy más tömegközlekedési járműveken jön a szorongás. Egyesek moziban, színházban félnek, ha nem a sor szélén kapnak helyet. Mások képtelenek üzletekben vagy piacon sorba állni vagy nagy nyílt tereken átmenni. Egy fiatal huszonéves betegem például szorongani kezdett, ha széles utcák melletti magas házakra nézett fel. Egy másik a Duna hidakon áthaladás közben szorong.

Az ilyen, helyzetekhez kötött szorongást nevezzük általában agorafóbiának, azaz „piactér fóbiának”.

A pánikbetegség nem új keletű szorongásos betegség. Már az ókori görögöktől – így például a Kr.e. 6. századból Szapphó-tól is – maradtak ránk olyan leírások, melyekben felfedezhetők a tünetek. Napjainkban világszerte a népesség 2-5%-át érinti. Nők között 2,5-3-szor gyakoribb, mint férfiak között.